HTML

Francia kapcsolat

Politika, társadalom, gazdaság és kultúra Franciaországban, magyar összefüggésekkel, tanulságokkal. Mert van mit tanulnunk tőlük.

Friss topikok

Linkblog

Archívum

Sarkozy repülhet

2009.05.30. 10:09 élysée75

Egy Bordeaux-hoz közeli üzemben hozzákezdtek a francia „Air Force One” felkészítéséhez. A leendő elnöki gép ugyanis már 11 éve repül, igaz, eddig az Air Caraibes színeiben tette ezt. Az Airbus 330-200 típusú légi jármű jelenleg 324 utas szállítására képes, az átépítés után viszont már csak körülbelül 60 ülőhely lesz rajta. Kialakítanak rajta egy hálószobát, egy dolgozószobát és egy fürdőt az elnök számára, valamint egy 12 fő befogadására képes tárgyalót, egy orvosi szobát és egy titkársági helyiséget, ahol a kommunikációs rendszerek is helyet kapnak. A gépet természetesen rakétaelhárító rendszerrel is felszerelik. A belső terek díszítésére állítólag elegáns Córdoba-i bőrt használnak majd. A repülőgép alkalmas lesz hosszú távú utak megtételére is: akár 11 ezer kilométert is képes lesz megtenni leszállás nélkül. Az átalakítás összköltsége 28,5 millió euró, a gép előreláthatólag 2011-ben állhat elnöki szolgálatba.

L'A 330-200 présidentiel va être entièrement transformé et réaménagé pendant au moins un an. Crédits photo : DR 

Szólj hozzá!

Címkék: bordeaux sarkozy airbus air force one

Bort prédikál... de mit iszik?

2009.05.27. 09:36 élysée75

Válságban a francia borászat: a legfrissebb statisztika szerint átlagosan mindössze egyetlen pohár bort isznak meg naponta a franciák, azaz 43 litert egy esztendőben. Ötven évvel ezelőtt ez napi három pohár, évente pedig 120 liter volt fejenként. Még rosszabb a helyzet, ha azt nézzük: 2007-ről 2008-ra, tehát egyetlen év alatt 4 liter volt a csökkenés.

Ráadásul a válság is betett a francia borászoknak. Az év első négy hónapja alatt 15 százalékos volt a forgalom visszaesése, az árbevétel pedig 28 százalékkal lett kisebb, és ezt a tendenciát nem tudta megfordítani az export sem, ahol ugyanilyen arányú a csökkenés.

Ironikus vélemények szerint most hozza meg gyümölcsét a hetvenes-nyolcvanas évek alkoholfogyasztást ellenző kampánya, valójában azonban az italozási szokások megváltozásáról van szó. A francia fiatalok egyre kevésbé isznak bort, sokkal inkább az erősebb italok felé fordultak. A 35 év alattiak az országos átlag egy harmadának megfelelő mennyiségű bort fogyasztanak. Igaz, az 50-64 éves korosztály viszont éppen a dupláját az átlagnak…

A franciák borúlátóak: nem számítanak arra, hogy hamar véget ér a borászat recessziója. Mindez már a termelésen is meglátszik: tavaly 42 millió hektoliter bor készült Franciaországban, ami az elmúlt másfél évtized legrosszabb eredménye

Szólj hozzá!

Címkék: statisztika borászat

Nemcsak ütik, már szúrják is a tanárokat

2009.05.21. 19:26 élysée75

Mobil beavatkozó erőt hozna létre a francia oktatási miniszter az iskolákban előforduló erőszakos cselekmények megelőzésére és kezelésére. Xavier Darcos erről a közoktatásban tanuló diákok szüleinek kongresszusa előtt beszélt.

A kérdés azután került a figyelem középpontjába, hogy Toulouse egyik elővárosi kollégiumában egy matematikatanárt késsel többször megszúrt egy 13 éves diák,  aki közben azzal fenyegette áldozatát, hogy megöli. A konfliktus oka az volt, hogy a tanár nem volt hajlandó visszavonni a büntetést, amit azért szabott ki az ötödikes diákra, mert nem készítette el a házi feladatát.

A miniszter szerint a hasonló esetek megelőzéséhez „eszközök kellenek, de jól használható eszközök”. Ilyen lehet ez a bizonyos mobil erő, amelynek a tagjai nem rendőrök, de kiképzett és felesketett személyek, akik képesek azonnal cselekedni, felismerni a helyzeteket, elvenni a fegyvereket és akár a tömeget is kezelni. Jogosítványokkal és különböző, egyelőre nem részletezett eszközökkel is ellátnák őket: többek között kinyittathatnák a diákok táskáját és átkutatathatnák a ruhájukat is, ha annak a gyanúja merül föl, hogy fegyver van náluk.

Darcos ugyanakkor a szülők felelősségéről sem feledkezett meg: pénzbüntetés kiszabását is elképzelhetőnek tartja, ha szükséges.

A pedagógus szakszervezetek érdekes módon máris tiltakoznak, mert szerintük a tervezett intézkedések a mindennapok részévé tenné a diákok gyanúsítását, ami viszont kizárja az eredményes oktatáshoz szükséges bizalom kialakulását.

Nicolas Sarkozy mindenesetre határozottnak tűnik a kérdésben. A köztársasági elnök ugyanis három prioritást határozott meg a közbiztonság erősítésében: a külvárosi bandák elleni harcot, a közlekedés biztonságát veszélyeztetők kiszűrését és az iskolai erőszak megszüntetését. Valamilyen intézkedés tehát mindenképpen lesz…

22 komment

Címkék: erőszak iskola sarkozy közbiztonság darcos

Látlak, Sarkozy!!!

2009.05.20. 18:37 élysée75

Száz euróra büntettek Marseille-ben egy 47 éves filozófiatanárt, amiért így kiáltott egy – szerinte – túlságosan alaposra sikeredett igazoltatást látva. Ennyi, ami biztosnak mondható, a részletekről természetesen eltér az érintettek véleménye.

A férfi – saját bevallása szerint – humoros leckét akart adni a túlbuzgó rendőröknek ezzel a mondattal, és sikerült is derültséget kiváltania – a többi járókelőből. A megszólítottak ugyanis nem voltak ennyire lazák, különösen, hogy vallomásuk szerint az inkriminált mondat nem egyszer vagy kétszer, hanem öt percen át folyamatosan (szakértői vélemény szerint hatvanszor) hangzott el a gyanúsított szájából. A pénzbüntetést végül is a rendőrség munkájának akadályozásáért és (itt jön a Sarkozy számára kellemetlen része az ügynek) az államfő megsértéséért szabták ki a vérmes tanárra.

Az ügynek ezután persze lett folytatása a sajtóban: meg is kérdezték az újságírók a kormányszóvivőt, tud-e az esetről az igazságügy-miniszter vagy akár maga a köztársasági elnök. Luc Chatel rövidre zárta az ügyet és közölte: a büntetés kiszabása a rendőrbíróság hatásköre volt, nekik semmi közük hozzá. Azt azért még hozzátette: szerencsétlen túlbuzgóság következménye, ami történt.

A magyarországi párhuzamokkal is rendelkező ügyben – a tanár fellebbezése nyomán – július 3-án születik ítélet.

Szólj hozzá!

Címkék: rendőrség büntetés sarkozy marseille chatel

Mennyi van a politikusok zsebében?

2009.05.18. 15:11 élysée75

Örökzöld téma, nemcsak Magyarországon, hanem mindenhol a világon. A franciák sem kivételek ez alól: a Capital című magazin ezért aztán nemrég nyilvánosságra is hozta ötszáz választott tisztségviselő jövedelmét. Lássuk a számokat!

Köztársasági elnökként Nicolas Sarkozy havonta bruttó 22.249 eurót keres. A miniszterelnök, Francois Fillon alig valamivel kap kevesebbet: 21.026 euró a fizetése. A nyugdíjas politikusok – úgy látszik – Franciaországban sem járnak rosszul: az előző államfő, Jacques Chirac egyrészt 19.000 euró nyugdíjat kap, másrészt további 12.000 euró illeti meg, mint az Alkotmánytanács tagját.
 
A miniszterek havi fizetése Párizsban 14.017 euró. Persze sok esetben nem ez az egyetlen jövedelem, amit a tárcavezetők kapnak: Rachida Dati igazságügy-miniszter ugyanis egyben Párizs hetedik kerületének polgármestere és fővárosi tanácsos, összességében 19.053 eurót keres. A hölgy tehát csak rosszul járhat, ha európai parlamenti képviselővé választják, ami szinte biztosra vehető. Ezért a megbízásért ugyanis „mindössze” 7.008 euró jár.
 
Hervé Morin védelmi miniszter sem bízza véletlenre: tárcavezetőként, polgármesterként, regionális önkormányzati tanácsosként és községi önkormányzati szövetségi elnökként 19.053 eurót keres havonta. És a hab a tortán: versenylovakkal is foglalkozik, amelyek közül az egyik csődört 2007-ben 5 millió euróért vásárolta meg a dubai emír.
 
Az ellenzék jóval kevésbé van eleresztve. Sarkozy korábbi ellenfele, Ségolene Royal alig 5.441 eurót keres havonta képviselőként és regionális önkormányzati vezetőként (plusz néhány ezer euró szerzői jogdíj). A centrista Francois Bayrou jövedelme parlamenti képviselőként 7.008 euró, amihez további néhány ezer euró társul egyetemi tanárként, illetve az általa bérbe adott termőföldekből. A korábbi szocialista kormányfők közül Laurent Fabius 9.730 eurót keres havonta, Michel Rocard jövedelme pedig 11.708 euró. Párizs főpolgármestere, Bertrand Delanoe 8.572 eurót kap, amihez 2.700 euró képviselői nyugdíj társul, valamin komoly szerzői jogdíjak.

Szólj hozzá!

Címkék: sarkozy fizetés royal chirac capital morin dati fillon bayrou rocard fabius delanoe

süti beállítások módosítása